Rólunk (HU)

A Nagyváradi Atlétikai Club történelme

A NAC 1910-ben alakult, majd kérte felvételét a labdarúgó szövetségbe. A klub komoly riválisokra talált a többi nagyváradi egyesületben, ez a konkurálás azonban nagyban elősegítette Nagyvárad labdarúgásának fejlődését.
1930-ban három kiváló futballista érkezett a NAC-ba: Kocsis Elemér Szalontáról, Glancman Ede Marosvásárhelyről, és a tizennyolc éves Bodola Gyula Brassóból. A NAC vezetője ekkor Krüger Károly volt.

Erről az időszakról Klein Sándor főtitkár a következő leírást adja: „A NAC 24 éves múltjának legragyogóbb, legtündöklőbb fejezete ez, amely fejezet akkor kezdődött, amikor a NAC lement Bukarestbe megverni az akkori országos bajnokot, a nagy formában levő és nagy játékerőt képviselő Juventust. Az ONEF pályán volt a mérkőzés, és a csapat oly meggyőző, mindent elsöprő, kulturált játékkal kényszerítette térdre ellenfelét, hogy a francia-román rögbijátékra összegyűlt mintegy 10000 főnyi közönség leírhatatlan lelkesedéssel vette tudomásul, hogy Románia a váradi zöld-fehérek által mutatott játék révén bekerült a közép-európai futballozni tudó országok közé. A NAC levitte a közép-európai stílust Bukarestbe. Megmutatta, hogy kell futballozni, s ezzel új korszakot nyitott Románia futballcsapatának fejlődésében.”
Tehát Bukarestet lázba hozta az a futballcsapat, amelyet Popper Ernő, Grünstein Gyula, Glükk Miklós, Eilender Edem, Hollós Pali, Staug Gyula, Löveinstein Rezső, Dr. Freiberger Sándor, és nem utolsó sorban Krüger kovácsolt össze innen-onnan, mondhatni a semmiből, a Palace kávéház márványasztalánál. A NAC nemcsak hogy derekasan megállta a helyét, hanem máról holnapra az ország egyik legjobb együttesévé vált.

1936-37-ben a NAC vezetője, Philippe Justin az addig állandóan felfelé ívelő és megerősödött NAC rossz anyagi helyzete miatt előbb Bodolától, majd fokozatosan a többi klasszis labdarugótól is megvált. Bodolát követően elment Dávid, Juhász, Kocsis, Kovács és Sárvári is. Az erősen meggyengült NAC kiesett az első osztályból. 1940-ben Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz. Ennek következményeként az 1930-as évek végén Váradról elszármazott játékosok mindegyike visszatért, így Bodola, Juhász, Kovács I. és Kovács II.

1944-ben a NAC 49 ponttal, 78:36-os gólaránnyal, 13 pont különbséggel a 36 pontos Ferencváros előtt megnyerte a Magyar Nemzeti Bajnokságot. Hatalmas fegyvertény volt ez, sem előtte, sem utána ilyen arányban vidéki csapat Magyarországon nem nyert bajnokságot. Sajnos azonban 34 évnyi ragyogó pályafutás után a NAC feloszlott. A háború Nagyvárad sporttársadalmát is fájdalmasan befolyásolta, és nagyon sok ember pályafutásának vetett véget, mérhetetlen elkeseredést és gyászt hagyva maga mögött. De mint minden emberi csapást, ezt is ki kellett heverni és reménykedve újraindulni. Persze akkor még senki nem sejtette, hogy a szenvedésnek és megpróbáltatásoknak nincs vége, és a váradiaknak az elkövetkezendő esztendőkben mi mindent kell még eltűrniük. Ma már tiszta fejjel és nyugodtan emlékezhetünk ezekre az eseményekre, remélve azt, hogy az elkövetkezendő évtizedekben nem lesz hasonlóban részünk. A háború utáni ICO és annak története napjainkig.

A háború elmúltával egy új korszak vette kezdetét Nagyvárad sportéletében. Ez az új korszak az élet minden területére rányomta a bélyegét. Véget ért egy évszázadokon keresztül megszokott és elfogadott társadalmi rend, megváltoztak a tulajdonviszonyok, új értékrendek jöttek létre, amelyek gyökerestől megváltoztatták az élet értelmét, annak tartalmát és minőségét, az egyének szabadságát, fontosságát és társadalomban betöltött szerepét.
Nagyváradon a háború után az emberek számba vették veszteségeiket, melyek nagyon sok családban pótolhatatlanok voltak, majd újraindult az élet. Természetesen a fiatalság volt az, amelyik nagyon hamar mozgásba lendült. A gyerekek kopott ruhájukban, egyetlen cipőjükben rúgták a labdát, nem törődve azzal, hogy másnap nem lesz mit felvenni.

Egy olyan, minden tekintetben nagy csapatnak, mint a NAC, követői is voltak, ennél fogva a NAC utánpótlásgárdája nagyon sok fiatal, tehetséges, később válogatott játékossal volt tele, úgy mint Bodó, Serfőző, Bakuc, Barta Károly, Tóth Sándor és mások. Nagyvárad labdarúgó közönsége, amely el volt kényeztetve a NAC tündöklő játékától, ezt a fiatal csapatot is pártolta, belátván, hogy a veszteségek – játékos egyéniségek szempontjából – elkerülhetetlenek voltak. De azért az a csapat, ahol Spielmann játszott a csatársorban és Juhász a védelemben, mellettük tehetséges fiatal játékosokkal, időnként ragyogó teljesítményt nyújtott. Lehetett arra számítani, hogy idővel ezek a fiatal sportolók beérnek, és a csapat teljesítménye újra megközelíti a NAC színvonalát. 1948-49-es bajnokságban beteljesült az a vágy, hogy Várad sporttörténetében másodízben országos bajnokságot nyerjen a futballcsapat.
Ebben a bajnokságban már egy harmonikusan kialakult gárda játszott, ahol a korosztályok és a posztok egymást kiegészítve tökéletes csapatjátékot eredményeztek. A csapat a bajnokságot öt pont előnnyel nyerte meg úgy, hogy a váradi ICO gárdája már a döntő előtt három mérkőzéssel román bajnok lett.

A csatársorban kiemelkedő játékosok játszottak: Kovács II., Spielmann és Váczi, akik országos szinten is a legjobb csatárjátékosok voltak. Ennek ellenére a csapat legkiemelkedőbb része a fedezet-sor volt, amelyet a később legendássá vált Bodó–Zilahi–Serfőző hármas alkotott. A kapus Vécsei és Dávid Mircea volt, akik egymással versengve csodálatosabbnál csodálatosabb teljesítményt produkáltak. A sikerek ellenére, helytelen vezetési módszerek alkalmazása következtében a váradi csapat mégis lassan elindult a hanyatlás útján.

Az 1950-es bajnokság még egy utolsó fellángolása volt az ICO-nak, ekkor tért vissza Serfőző a CCA-tól, Kiss Gyuszi a kolozsvári hadseregtől, mindketten jelentős javulást hozva a csapat játékába. 1953-ban Váczi és Serfőző, két meghatározó képességű futballista megsokallta a váradi pénztelenséget, a be nem tartott ígéreteket, és a helyi futballszurkolók nagy szomorúságára Aradra távozott. Az 1954-es bajnokság utolsó mérkőzésére egy hatalmas botrány nyomta rá bélyegét. A bukaresti CFR ellen játszott a csapat, a meccs tétje a Bukarest vagy a Hunyad „A” divízióban való bennmaradása volt. Mindkét csapat az akkori idők pénzügyi viszonyaihoz képest jelentős összeget ajánlott fel az ICO játékosainak, hogy számukra kedvező eredmény szülessen.

Természetesen az ICO becsületesen védte az esélyeit, 3 : 2-re megverte a bukaresti CFR-t, és így az kiesett, a Hunyad pedig bennmaradt. A vesztegetés híre a rendőrség tudomására jutott, a pénzt lefoglalták és jelentették az esetet a bukaresti szövetségnek. A szövetség mérlegelte a dolgokat, és szubjektív bírálattal volt akit hat hónapra, volt akit örökre eltiltottak a játéktól. Az 1955-ös bajnokságot az ICO a „B” ligában folytatta. Ez az év nagyon jól sikerült: Váczi Gyuri visszajött Aradról, mivel jobban szerette Váradot.

Az 1956-os bajnokságban a csapat megnyerte a román kupát, ami hatalmas sporteredmény volt. Ellentétben a várakozásokkal, az 1989-es rendszerváltás után a futballsport újabb kisajátítása történt. A sportág irányítása és vezetése gátlástalan teret engedett magánérdekek és kétes üzleti koncepciók véghezvitelére. Nagyvárad futballsportjának minőségi fejlődése szempontjából elengedhetetlenül szükséges egy olyan típusú magán sportegyesület, mint a régi NAC-é volt, amely elhivatott és pozitív értelemben vett lokálpatriotizmussal segíti a csapatot, és igyekszik jó eredményeket elérni a helyi közösség dicsőségére és szórakoztatására.

november 9 – én Nagyváradon szobrot avattak a klub alapításának századik évfordulóján. A szobor a Brăteanu-parkban (korábban Bunyitay-liget) áll, ahol 1910. július 31-én első hivatalos mérkőzését játszotta a Nagyváradi AC a Kolozsvári VSC ellen. A két labdarúgót ábrázoló bronzszobor a marosvásárhelyi Deák Árpád alkotása.

2017-ben a Nagyváradi Atlétikai Klub újraalapitása

 Az egyesület nevei:

A klub fennállása során több alkalommal is nevet változtatott. Ezek a következők voltak:

1910 – 1945 : Nagyváradi Atlétikai Club (NAC), románul: Clubul Atletic Oradea (CAO)

1945 – 1948 : Clubul Sportiv Libertatea Oradea, magyarul: Nagyváradi Szabadság SC

1948 – 1951 : Întreprinderea Comunala Oradea (ICO)

1951 – 1958 : Progresul Oradea, magyarul: Nagyváradi Haladás

1958 – 1961 : Clubul Sportiv Oradea

1961 – 1963 : Crișana Oradea

Román élvonalbeli bajnoki szereplések 

Az 1920-as években Romániában kerületi bajnokságok voltak, és ezek győztesei kiesés rendszerben döntötték el a bajnokság sorsát. 1923–24-ben és a rákövetkező idényben a Nagyvárad kerületi bajnok lett. Először a döntőig is eljutott, de vereséget szenvedett, a következő idényben a negyeddöntőben búcsúzott. 1932–33-tól, két szezon keresztül két csoportos volt a bajnokság és a két győztes játszotta a döntőt a bajnoki címért. Ebben az időszakban a Nagyvárad csoportjában a 2., majd a 3. lett. 1934–35-től, három idényen át a bajnokság országos volt. A Nagyvárad rögtön az első idényben ezüstérmes lett, utána 4., majd 6. Az 1937–38-as idénytől ismét kétcsoportos volt a bajnokság. A váradi csapat csoportjában a 7. helyen végzett és kiesett az első osztályból. Ezt követően két idényt a másodosztályban szerepelt, majd 1940-ben Nagyvárad ismét Magyarország része lett és a magyar élvonalban szerepelt a csapat. 1945-ben, a második világháború után a nagyváradi csapat a román bajnokságban szerepelt. 1948–49-ban bajnok lett, 1951-ben bronzérmes. Először 1954-ben esett ki az élvonalból, majd még kétszer és 1963-ban megszüntették a klubot.

Román labdarúgó-bajnokság

bajnok (1): 1948–49

ezüstérmes (2): 1923–24, 1934–35

bronzérmes (1): 1951

A bajnokságot két csoportban rendezték meg.

Magyar élvonalbeli bajnoki szereplések 

1940-ben, a II. bécsi döntést követően Észak-Erdély ismét Magyarország része lett. A Nagyváradi AC 1941-ben Erdélybajnoka lett és így a következő idénytől az élvonalban szerepelhetett. Először ötödök, majd ezüstérmes lett. Az 1943–44-es idényben, vidéki csapatként először megnyerte a magyar bajnokságot. A következő idény félbeszakadt a második világháború harcai miatt, majd Nagyvárad ismét Romániához került.

• Magyar labdarúgó-bajnokság
  • bajnok (1) : 1943–44
  • ezüstérmes (1): 1942–43

Szereplések a román labdarúgókupában 

A klub összesen kétszer szerepelt a román labdarúgókupadöntőjében. 1955-ben elvesztette, majd a következő évben megnyerte a kupát.

Román labdarúgókupa (Cupa României)

kupagyőztes (1): 1956

ezüstérmes (1): 1955

A Nagyváradi AC gólkirályai az élvonalban # 

Román élvonal

1948–49: Váczi György 24 gól

1951: Váczi György 23 gól

Nagyváradi világsztárok

július 31-én lett a Nagyváradi AC igazolt játékosa Lóránt Gyula, aki érettségi után szerződött az együtteshez, s lett tagja a bajnokcsapatnak. Játszott még a Budapesti Vasasban (1947-1950), a Bp. Honvédban (1951-1956), a Bp. Spartacusban (1956) és a Váci Vasasban (1956-1957). 37 mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt a legendás Aranycsapatnak, amellyel 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnok, két évvel később a svájci világbajnokságon ezüstérmes lett. Edzőként többek között dolgozott a Kaiserslautern, a Köln, a Frankfurt, a Bayern München és a Schalke csapatainál, 1976-ban bajnok lett a görög PAOK Szalonikivel.

Bodola Gyulát 1930-ban szerződtette a Nagyváradi AC, hét idény után Bukarestbe igazolt, ám Észak-Erdély visszacsatolását követően 1940-ben visszatért Nagyváradra. Tagja volt a legendás bajnokcsapatnak, összesen 334 mérkőzésen játszott a román és a magyar első ligában, 48-szoros román és 13-szoros magyar válogatott volt. Két világbajnokságon vett részt csatárként. 58 évig volt Románia gólkirálya.

“Bodola univerzális tehetség volt. Óriási munkabírással rendelkezett. Kitűnően lőtt jobbal, ballal, futtában és kapásból. Bodola 20-30 méteres keresztlabdái éppúgy, mint fejes góljai élményszámba mentek. Bodola olyan tiszteletnek és csodálatnak örvendett Váradon, amely senkinek sem jutott ki osztályrészül. Bodoláról még ma regéket mesélnek. Az idősebb korosztály előtt neve úgy cseng, mint az irodalom terén Adyé vagy Juhász Gyuláé” – írta róla a korabeli sajtó.

“Az 1941-es őszi első hazai mérkőzésen több száz román ajkú szurkoló kiabálta kórusban: Mingea la Bodola!, vagyis Labdát Bodolának! A Nagyváradi AC 1944 tavaszán 13 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot. A második helyezett Ferencvárost viharos szélben, az Üllői úton, Bodola világklasszis játékával 4:1 -re verte meg a NAC. Az 1944. szeptember 6.-i angol légitámadás szőnyegbombázása felszántotta a NAC-pályát. Könnyes szemmel mentünk át a Törekvés pályára, ahol elcsukló hangon énekeltük a NAC-indulót: Tizenegyen megszálljuk a pályát, Kitűzzük a zöld-fehér kokárdát, Aki nem tud kapura suttolni, ki fogjuk a csapatunkból zárni.”

A magyar Aranycsapat középhátvédje, Lóránt Gyula például a NAC színeiben lett magyar bajnok az 1943–1944-es szezon végén (NAC az elso magyar videki bajnok), de Mészáros Ferenc, Bodola Gyula – akiről a váradi stadiont elnevezték –, Pecsovszky József ugyancsak a Körös-parti város csapatát erősítette, mint ahogyan később Váczi György, Juhász Gusztáv és Kocsis Elemér is viselte a zöld-fehér színeket. NAC néven 1945-ig létezett a csapat, utána többek között Szabadság SC, ICO, Haladás vagy épp Crișana néven jegyezték.